TED Kocsis Tamás TED előadás Amerikai TED TED Amerika Harmadik magyar a TED-en

Kocsis Tamás webfejlesztő több millió embernek tart előadást.

Európai idő szerint csütörtök este tette közzé a TED New-York-i központja az áprilisi 24-én kezdődő, „TED2017-The future you” című ötnapos vancouveri rendezvényük előadói névsorát. A 40 fős listában Garri Kaszparov sakknagymester és Elon Musk amerikai üzletember mellett egy magyar fiatalember, Kocsis Tamás webfejlesztő neve is szerepel. A 32 éves informatikus egy internetes cenzúrát megnehezítő hálózati megoldása révén vált ismertté. A mindössze középiskolai végzettséggel rendelkező Kocsis Tamás fejlesztése azért különleges, mert internetes kapcsolat nélkül is lehetővé teszi az egyszer már letöltött weblapok elérését és a számítógépek közötti kommunikációs lehetőségeket kihasználva, a terjesztését is. A kizárólag a látogatók által hosztingolt weboldalakból felépülő hálózati megoldás iránt Kínából, Oroszországból és Brazíliából is komoly érdeklődés mutatkozik.

A TED-konferenciákat 1990 óta minden évben megszervezik. Az előadások maximum 18 percesek lehetnek, és olyan gondolatokról szólnak, amelyekkel a szervezők szerint érdemes megismerkednie a világnak. TEDx néven már több országban, így Magyarországon is rendeznek előadásokat, azonban az amerikai kontinensen eddig csupán két magyar, Polgár Judit nemzetközi sakknagymester és Csíkszentmihályi Mihály pszichológus szerepelhetett előadóként. A belépőjegyek ára a 2017-es rendezvényre 17 ezer amerikai dollár volt, de már mind elkelt. Ugyan a vancouveri nézőtéren csak 1200 ember foglalhat majd helyet, de később, a TED honlapján bárki ingyenesen, akár magyar feliratozással is megtekintheti az előadásokat. A weblapot havonta több mint 30 millió látogató keresi fel.

Kocsis Tamás először az IThon.info-nak nyilatkozott az előadással kapcsolatosan, ami elérhető itt a blogon.

Hivatalos előzetes videó a TED-ről: